top of page

MEGGY, CSERESZNYE

Jó tudni!

A cseresznye és a meggy korán érik. Kettőjük közül a cseresznye a tápelemek
hiányára érzékenyebb, de mindkét esetben fontos a megfelelő időben kijuttatott
tápanyagok mennyisége. Ezzel megelőzhetjük az esetlegesen fellépő
tápelemhiányokat, illetve egészséges növényzet, biztos terméskötés, nagyobb
termésmennyiség és jobb minőségű gyümölcs érhető el a kezelésekkel. A nitrogén
hiánya rossz kötődést, gyümölcshullást idézhet elő. A jó foszforellátás
a gyümölcsök húsának keménységét javítja, ezáltal a gyümölcsök eltarthatóságát
is. A legtöbb káliumra az intenzív gyümölcsfejlődés időszakában van
szükség, hiánya esetén apró gyümölcsök, alacsony terméshozam a jellemző.
A fiatal levelek csúcselhalása, torzulása a kálciumhiány egyik jellemző tünete.
A magnéziumhiány a levélen, főként a főér mentén, két oldalon sárgulást
okoz, majd levélelhalást. A vas hiánya a jellegzetes vasklorózis. A levelek sárgulása a hajtáscsúcson, a hiány nagyságától függően alakul ki, súlyos esetben
az egész növény pusztulásához vezethet. Elsőként elszáradnak, lehullnak a
levelek, végül a gallyak elhalása is megkezdődik. Bórhiány esetében a gyümölcs
felreped, nem lesz megfelelő a kötődés és színeződés. A fiatal levelek
sárgulnak, kisebbek maradnak, súlyosabb esetben a hajtáscsúcs elhalása is
bekövetkezhet. A mangán nem megfelelő ellátottsága érközi klorózist okoz,
ami elsőként a főér mentén márványozott sárgulás formájában jelentkezik,
később erősödve sárgásfehér pettyezettséget eredményez. Cinkhiány esetén a
levelek aprók maradnak, sárgulnak, mereven felállnak, töredezettek, görbültek
lesznek. A terméskötésre is rossz hatása van. Fajtától és évjárattól függően
virágzás kezdetétől, tavasz eleje-közepétől (április) – szüret utáni időszakig,
ősz közepéig (október) javasoljuk lombtrágyázni.

Cherry
bottom of page